Amikor elúszik a pálya..
A tavaszi esők idén sem kímélnek minket. Ilyenkor a legtöbb lovaspálya úgy néz ki, mint egy mini tavacskákkal tűzdelt terepasztal – víz, sár, tócsák mindenfelé. Sokan ilyenkor legyintenek: "Ebben a sárban nem lehet dolgozni a lóval!" És valóban, a klasszikus értelemben vett edzésterv ilyenkor gyakran borul.
De mi lenne, ha azt mondanám: ez a "rossz idő" valójában ajándék is lehet, ami számos lehetőséget tartogat?
A legtöbb ló nem szereti a vizet. Főleg nem a pocsolyákat.
Ennek nagyon egyszerű oka van: nem látják az alját, nem tudják, mi rejlik benne. Lehet mély? Csúszós? Veszélyes? A ló ösztönei azt súgják: "jobb elkerülni!" Ez teljesen természetes reakció. Viszont, ha ezeket a helyzeteket sosem gyakoroljuk, akkor terepen, kirándulások során, vagy akár egy verseny előtti bemelegítésnél is komoly gondot jelenthet.
Itt jön a képbe az eső utáni pálya. Mert ezek a pocsolyák tökéletes tanítóeszközök. Nem kell messzire menni, nincs szükség külön vízen átkelős pályára, a természet elvégzi helyettünk az előkészületeket. Már csak rajtunk múlik, hogyan használjuk ki.
A vízhez szoktatás során nem az a cél, hogy "átkényszerítsük" a lovat a pocsolyán. Sőt! A kulcs a bizalom. A ló először fél, hezitál, nem akar belelépni – és itt jön az ember szerepe. Ha türelmesek vagyunk, ha nem erőltetjük, hanem bátorítjuk, ha mellette maradunk, amíg fel nem bátorodik… akkor lassan, de biztosan megtanulja, hogy ránk számíthat. Hogy ha mi azt mondjuk: "ez nem veszélyes", akkor tényleg nem az. És amikor először belelép a vízbe, még ha csak egy patával is, azonnal dicsérjük, ez egy apró győzelem, amiből egy életre szóló tanulás lehet.
Hogyan kezdjünk neki?
Először mindig kézen vezetve kezdünk. Válasszunk egy sekély, átlátható pocsolyát. A ló még hezitálhat – ez teljesen rendben van. A legfontosabb, hogy a lovas előre menjen, és saját testével mutassa: nincs itt semmi félnivaló. Néha már az is elég, ha a ló látja, hogy te bátran belesétálsz a vízbe. Nem húzzuk, nem kényszerítjük – ha csak egy patával lép bele, azt is megdicsérjük. Itt a cél nem a "feladat végrehajtása", hanem a pozitív élmény kialakítása.
Ha már kézen vezetve biztonságosan lép a vízbe, jöhet a következő lépés: küldjük bele a pocsolyába a földről, kötéllel vagy hosszabb vezetőszárral.
Ez már egy kicsit nehezebb számára, hiszen nincs ott közvetlenül a vezető alak, akire támaszkodhat, de pont ez a lényeg. Innen tanulja meg, hogy ő maga is képes megküzdeni a helyzettel, és hogy a víz nem bántja. Minden sikeres áthaladást vagy közeledést bőven jutalmazzunk hanggal, simogatással, dicsérettel!
Ha már földről magabiztosan átmegy, akkor próbálkozhatunk lóháton is. Fontos, hogy csak akkor üljünk fel, ha előzőleg minden szinten jól teljesített, így kisebb az esély a megijedésre vagy a hirtelen mozdulatokra.
Lovaglás közben ugyanaz a szabály: semmi erőltetés. Lassan, nyugodtan odaléptetünk a vízhez, és hagyjuk, hogy ő döntse el a tempót. Ha elbizonytalanodik, nem baj – csak maradjunk higgadtak, biztatóak. A ló itt már azt tanulja meg: ha a lovas rajta ül, akkor is lehet bízni, a biztonság nem tűnik el a hátán sem.
Ezek a pillanatok sokkal többről szólnak, mint a víz vagy a sár. A ló megtanulja, hogy bízhat bennünk, és ez a bizalom viszi majd át később egy folyón is akár, de a tereplovaglások alkalmával kialakult pocsolyákon mindenképp.
A képen: Badinka Tímea és lova, M Pepitos Boon Nic, Bohóc / Rainbow Ranch